2017 színe a Pantone Intézet szerint a greenery. Tudom, most a csapból is ez folyik, talán már unjátok is. Lehet én leszek az egyetlen aki nem fogja isteníteni de ez van…
Valahogy az az érzésem, hogy ennek a színnek nem lesz akkora sikere az esküvők világában mint a tavalyi kettőnek. A 2016. év slágerszíneiről a rózsakvarcról és a …. – bevallom hirtelen nem is jutott eszembe milyen fantázianevű, szóval ennyit a mesterségesen kreált trendekről – derűs kékről itt, itt, itt és itt olvashattok.
A töretlen népszerűségnek örvendő és igencsak semlegesnek mondható rózsaszínnel ellentétben a zöldnek ez a nagyon élénk, sárgás változata talán túlságosan harsogó ahhoz, hogy a menyasszonyok a szívükbe zárják, de ki tudja… Ééés igen, most magamból indultam ki. Nekem személy szerint pont ez az árnyalat a fentiek miatt nem a szívem csücske. Viszont az üzenet, amivel együtt közzétették, már nagyon is közel áll a szívemhez, mert a Pantone szerint a lombzöld a tavaszi megújulást, a természet ébredését jelképezi.
Szerintem idén a színkódok bogarászása helyett inkább tágabb értelemben kövessük az ajánlást és koncentráljunk arra, hogy az esküvő dekorációjában minél több természetközeli elem kerüljön.
Szóval jöhet a rengeteg zöld… és nem csak az év színének kikiáltott árnyalatban. Sőt. Haragos zöld, ezüstös zöld, mohazöld… Gyere-gyere!
Én már tavaly is odavoltam a természetes hangulatokért, és ráadásul olyan szerencsés voltam, hogy októberben Orsi és Bálint nagy napján egy igazán bensőséges esküvő részese lehettem. Azt hiszem minden mozzanata pont arról szólt, amiről szerintem egy esküvőnek szólnia kellene.
Az eseményt ilyen szőlőhegyi, rusztikus-romantikus környezetbe képzeljétek!
A terem dekorációját kizárólag fűszernövények alkották, amik a zöld szinte minden árnyalatát és ezáltal a természetet nagyon kifinomultan csempészték be a terembe. Sőt az asztalokat számok helyett fűszernövényekkel jelöltük.
Az üvegablakokba fűszernövényeket és botanikus képeket raktunk.
Az ültetőkártyákat rozmaringra fűztük. Imádom az rozmaringot. Tudtátok hogy a hűség jelképe? Ha nézegetnétek még rozmaringos esküvőket kattintsatok ide.
A fűszernövényeket egyedül a szertartás helyszíneként funkcionáló kanadalló előtti tér dekorációja és Orsi csokra esetén mellőztük…
Na milyen az év színe Panka kertje módra? Szerintem igen, igen, igen…
A fotókat a tehetséges Just Stay Natural fotósainak köszönhetjük.
Ha nézegetnétek még képeket a munkáimról, csatlakozzatok Panka kertje oldalához.